Esti mese: A nejlonzacskó

Egy nejlonzacskógyárban készült a rengeteg zacskó. Kicsi, nagy, közepes… A gépek nagy tekercsekbe rendezték őket, hogy így továbbíthassák az áruházaknak, hiszen az emberek manapság mindent bezacskóznak. A kiflit, a kenyeret, a zöldségeket, a húsokat, a különféle más vásárolt dolgokat, amik eleve zacskóban vannak, sőt még a zacskókat is zacskókba teszik, én már ilyet is láttam!

Volt egy zacskó az egyik tekercs legmélyén, aki telve volt kérdésekkel. Mi lesz majd vele?

Míg a többiek kíváncsian találgatták, hogy vajon mire fogják őket használni az emberek, miket tesznek beléjük és hova kell majd elcipelniük a fülüknél fogva azt rengeteg dolgot, ő rettegett ettől.

Talán halat tesznek majd bele? Ez nem hangzott jól, sőt, inkább csúszósnak, nyálkásnak és rossz szagúnak. Vajon miután felhasználták, mi fog történni? Valami jó, vagy még alantasabb feladatot kap?

Néha-néha, amikor kissé elszenderedett a tekercsben, akkor azt álmodta, hogy szabadon száll a széllel, fel az égbe. Süti a nap átlátszó testét, ő meg csak repül, egyre feljebb és feljebb…

Társai zsivajgása ébresztette, akik egyre izgatottabban suttogták egymás közt: “-Végre itt a nagy nap, most rajtunk a sor!”

Egy áruházban voltak, egy kasszánál. Vásárló emberek hosszú sora kígyózott, a zacskók hihetetlen sebességgel fogytak a tekercsről. A többiek  büszkélkedtek tartalmukkal, akibe drága dolgok kerültek, egyből lenézték azokat, akikbe csak tej, vagy zöldség jutott. Hirtelen el is felejtették, hogy mind ugyanonnan jöttek. Hangos zörgéssel veszekedtek, amikor a bevásárlókocsikban egymás hegyére-hátára tornyozták őket és összenyomódtak.

A zacskó csak csöndben várt. Lassan-lassan rákerült a sor. Durva kezek tépték szét a száját, beletettek egy óriási, nagyon nehéz kenyeret, és több kisebb péksüteményt tuszkoltak mellé. A kenyér érdes héja felsértette az oldalát. A fülénél fogva felemelték, majd betették egy bevásárlókocsiba a többiek mellé, és elindultak ki az áruházból.

Kint átpakolták egy autó csomagtartójába. Miközben felemelték, az egyik füle félig elszakadt, túl nehéz volt a kenyér. A csomagtartó sötétjében hallgatta a többieket. Sokan igazán boldogok voltak. Mindenki azt a zacskót irígyelte, akiben néhány tábla csokoládé, egy csomag rágó és pár zacskó tejkaramella került. Neki volt a legkönnyebb dolga és csúfolódott is a húsos zacskókkal, akik máris koszosak voltak. Hirtelen észrevette a zacskót az óriás kenyérrel:

– Micsoda vesztes! – zördült rá – Még haza sem értünk és te máris szétszakadtál, te selejt! Még szemetesnek sem leszel jó!

A zacskó nem szólt semmit, csak próbálta magát összehúzni. Vajon milyen lehet szemetesnek lenni? A másik szájából ez úgy hangzott, mintha az maga a zacskómennyország lenne.

Hazaértek. Az emberek becipelték a zacskókat a házba, az aki a kenyeres zacskót vitte még káromkodott is, mert nem tudta rendesen a fülénél megfogni, hiszen már félig le volt szakadva. Megfogta a másik fülénél, így próbálta volna bevinni, ám ekkor a zacskó oldalán lévő lyuk hirtelen továbbszakadt és minden kihullott belőle.

A kenyér, a kiflik, a zsömlék mind szanaszét gurultak a sárban. Erre nagyon dühös lett kínzója. Egy mozdulattal összegyűrte, feltépte a mellette lévő kuka fedelét, beledobta a zacskót és hangos csattanással rácsapta a tetőt.

A zacskó ott hevert, a szemét legtetején, a sötétségben. Nagyon távolról még egy ideig hallota a többiek pökhendi vitáját arról, hogy mit jobb cipelni, aszalt gyümölcsöt, vagy mosóport, de lassan ezek  a hangok is a távolba vesztek.

Nagyon gyengének érezte magát. Az oldala teljesen felszakadt, nemrég még sima teste gyűrött volt és mocskos. Csend volt körülötte. Próbált álomba menekülni, próbálta felidézni a szárnyalást a szélben…

Egyszer csak rettenetesen elkezdett rázkódni a kuka. Mintha valami lökdöste volna. Eldőlt, majd pár méterrel arrébb gurult, közben a teteje lesett róla és a tartalma kiszóródott az utcára. Két sovány kóbor kutya borította fel, akik élelmet kerestek maguknak. Orrukkal széttúrták a szemetet, egymásra morogva közben, mikor valamelyikük egy-egy ehetőnek vélt falatot talált. Az egyikük izgatottan szimatolta végig a zacskót, érezte rajta a friss kenyér illatát, szájába vette, megrágta éles fogaival, majd csalódottan kiköpte.

Még eleségnek sem volt jó.

A zacskó szétszaggatott maradványa ott hevert az úton, mikor éjjel elkezdett zuhogni az eső. Néha egy-egy autó ment végig az utcán, volt, amelyik ráhajtott a kerekével, belenyomta a sárba, így már csak egy felismerhetetlen műanyagcafatnak látszott.

Végre minden elcsendesedett.

Elállt az eső és felragyogtak a csillagok. Gyönyörű éjszaka volt, a Hold rávilágított a zacskóra, mely utolsó erejével visszatükrözte annak fényét. Lassan ez a fény is kihúnyt.

Hajnalban erős szél zörgette meg az ablakokat, kiűzve az éjszakai eső felhőinek utolsó maradékait is. A szél csak fújt egyre erősebben, bele-belekapott a zacskó testébe. Egyszer csak egy nagy fuvallat felkapta a földről és vitte-vitte felfelé, egyre csak feljebb és feljebb, fel a kék égbe, a napsütésbe, fel a felhők fölé, és még azon is túl.

nejlonzacskó-300x199

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: