Görögök

Idén nyáron sok göröggel találkoztam. Sokkal össze is barátkoztam.

A görögöknek van szívük. Az első kettőnek legalábbis nagyon nagy! Ők Marie és Thassos, Athén mellől, akik egy éjjelre vendégül láttak minket.

Az a szerencse ért, hogy egy kis kifőzdét (vagy inkább kisüldét) üzemeltetnek a város mellett, így ott vacsoráztunk.

A már jól ismert görög saláta, ám isteni uborkából, paradicsomból, olyan hagymából, ami nem csíp és szívlapát méretű fetával a tetején, amit a görögök úgy esznek, hogy villával széttörik a sajtot, majd tesznek rá olivát és balzsamecetet és ezután keverik össze. És ezt minden görög tudja.

KAB_8941

A görögök imádnak enni. De nem úgy, mint mi, akik egy tál ételt magunkhoz veszünk, és azt felfaljuk, hanem sok-sok tál étel előttük van, amit csoportosan majszolgatnak. Közben gyakran rágyújtanak persze. Ezt nagyon szeretik, így élnek társadalmi életet is. Így egy csomó mindent meg lehet kóstolni és persze egy csomót lehet enni. Evés után raki-t isznak, ami egyfajta törkölypálinka.

A görögök nagyon jól főznek. Persze megvan hozzá a sok szuper alapanyag, például az olivaolaj. A krétai oliva köszönőviszonyban sincs az itthon olivának nevezett hulladékokkal… tényleg kanállal is lehet enni, magában, annyira finom.

KAB_8727

A krétai dakos a kedvencem. Egyszerű, de nagyszerű!

A görögök, ha beérkezik a megállóba a hév (busz, vonat, villamos, troli…stb), akkor hiába látják, hogy például egy szerencsétlen turista két bazinagy bőrönddel próbál lekászálódni róla, testületileg, ellentmondást nem tűrve felnyomakodnak a járműre, félrelökve az említett szerencsétlent, mintha legalábbis a törökök kergetnék őket.

A görögök NEM törökök. És ezt minden görög tudja.

Bár az utóbbi évszázadokban ők is szőrösek és barna hajúak lettek.

A görögök kivannak, hogy milyen gonosz az Európai Únió, mert egy sima köztisztviselő már nem tud 3000 Eurót keresni, mint nemrég, csak 1200-at.

A görögök nem használják az autóban a légkondícionálót. Dudálnak mindenkire. Dudálnak, ha megelőznek, dudálnak, ha véletlenül egy századmásodperccel később indulsz el a zöldre váltott lámpánál, dudálnak, ha nem húzódsz le a susnyásba, mikor ők előznek és jön szembe egy kamion.

A görögök egyfajta szimbiózisban élnek az őket körülvevő macskákkal, amik már kevéssé élnek szimbiózisban a parazitáikkal. Hullanak, mint a legyek. Vagy az autók ütik el őket, vagy a parazitáik sokkantják el a létszámot. De a macskák száma állandó, a rengeteg szaporulat miatt. Na meg a turisták miatt, akik etetik őket. A Supermarketben, a “Crete” feliratú, stilizált szürkemarha-arcú csávót ábrázoló hűtőmágnes mellett lehet venni macskaeledelt is. És azt nem a görögök veszik! Hanem a “mostlegalábbszerzekennekaszegénycicánakpárjónapot” lelkületű nyaralók. (Én is vettem.) A kutyák száma közelít a 0-hoz.

KAB_8567

A görögök nagyon jól táncolnak, van egy csomó nemzeti táncuk, ezeket már 3 éves korukban is tudják. Többé-kevésbé. Ezek a külföldi, szórakozni vágyók számára rendezett barbecque-partikon kerülnek elő. Amikor már nem bírsz több szuflakit enni és eleged van a fetából. Hirtelen benzinnel kezdenek köröket locsolni a padlóra, meggyújtják azokat és táncolnak. Ilyenkor gondolom a “Kör közepén állok” görög megfelelője szól… Közben az egyik okosabb cica unottan elsétál egy adag pálcikára tűzdelt hússal a szájában…

A görögöknek VAN történelmük. Ezt minden görög tudja.

KAB_8752

A görögöknek van görög joghurtjuk. Semmi olyasmi, amit itthon “görög joghurtként” reklámoznak. Nincsenek benne műanyagkeksz-darabok, meg ilyesmi. IGAZI joghurt, ami olyan sűrű, hogy a felfelé fordított dobozból is maximum vállról indítható rakétával lehet kirobbantani. Az íze… tömény joghurt.  Egy kis mézzel és némi barackkal, vagy bármilyen gyümölccsel kiegészítve a világ egyik legjobb desszertje. Vagy reggelije.

A görögök szívesen megosztják a legbensőbb családi életüket is. Mindenkivel. Ki kit utál, ki kinek lóg, vagy kinek nem, ki kinek csinált gyereket… Barátok Közt voltunk.

A görögök frappét isznak. Órákig. Ez neszkávé, hideg víz, cukor és némi tej felrázva, nem keverve, szívószállal. Ezt isszák mindenhol mindenkor. Eközben beszélgetnek.  Kíváncsi vagyok, a neszkávé megjelenése előtt vajon mit csináltak helyette?

 

Persze a görögök sokat dolgoznak. Képesek hajnali hatig állni a bárban (és kiszolgálni azokat az angol lányokat is, akik olyan szinten képesek lerészegedni, mint muslinca a boroshordóban, majd beesni a bárpult alá és zavartalanul onnan rendelni tovább az italokat),  majd reggel kilenckor felkelni és intézni az ügyeket. Mindezt májustól október végéig.

KAB_8800

Novemberben meg szüretelnek. Olajbogyót. Ezt is tudja minden görög. Ezután a krétai görögök az unalmas téli napokon szétlövik a helységnévtáblákat. Ezt nagyon tudják!

KAB_8781

A görögök, ha valami elromlik, akkor azt ott hagyják, azon a helyen ahol elromlott. Örökre. Ez lehet autó, robogó, vagy bármi, ami elromolhat.

A görögök sokat nevetnek, sokat és hangosan beszélnek, sokáig esznek, sokáig kávéznak. A görögök imádnak élni. És ezt minden görög tudja.

Szeretem a görögöket.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: