Vissza a jövőbe

Vince hat hónapos. Pörög-forog, kúszik, mosolyog, kacag, rúgkapál, lepisili messzről a falat a pelenkázó mellett, illetve kiválóan célbapisil és célbabukik a két mellem közé,  nyálzik, mindent a szájába töm, amit csak elér és habzsolja az információkat nap, mint nap. Olyan tekintettel néz rám, ha eszem valamit, hogy egy nyamvadt, irígy szemétládának érzem magam, hogy nem adok neki belőle.

Vannak napok, amikor érzem, hogy egy másik kisfiú ébredt fel mellettem, mint aki előző este lefeküdt, olyan gyorsan fejlődik. Hihetetlen, ahogy nyílik a világra.

Rengeteg minden történik velünk. Hihetetlen gyorsan múlnak a hónapok, miközben vannak napok, amik csigalassúsággal telnek. Érdekes ez a kettősség.

Néhány konklúziót sikerült levonnom az elmúlt hetekben. Persze ezek csak Vincére és rám igazak 🙂

A masszázs: 4 hónapja próbálkozom a babamasszázzsal. Most úgy döntöttem, elengedem ezt a témát. Sosem szerette. Illetve egyetlen olyan este volt, amikor úgy tűnt, hogy tetszik neki. Ha figyelembe veszem, hogy kb. 120 estén próbálkoztam, akkor ez az arány az 1%-ot sem éri el. Általában kiakadt a masszázstól és befeszült,  a végén, amikor magamhoz ölelvén őt relaxálni próbáltunk, akkor szabadulni próbált. Azt hiszem, nem ez a masszázs célja…. Most meg már elmászik közben.

Szoptatás: Ahogy telnek a hónapok, egyre inkább rádöbbenek, hogy a szoptatás jóval több szimpla táplálásnál. Ha trendi akarok lenni, azt mondom, a szoptatás egyfajta életérzés. Kell a mamának, kell a babának. Szinte mindenre megoldás. Vince esetében mindenre. Ha fáradt, ha nyűgös, ha álmos, ha szomorú… Olyan egy kisbabának a szoptatás, mint hazaérkezni egy fárasztó út után. Vagy talán még jobb. Benne van az ölelés, a szeretet, az eggyé válás, egymás kölcsönös megnyugtatása, benne van MINDEN.

Hihetetlen utazás a dimenziók között.

Öltöztetés: Mire én belejöttem, Vince megutálta.

Anyagcsere: Állítólag egyes kisbabák ennyi idősen már csak heti egyszer kakilnak. Állítólag. Ezzel szemben én azt állítom, hogy egyes kisbabák  naponta 3-4-szer kakinak. Pisilni meg kb 15 percenként.

Szorosan összefügg ezzel a szoptatások gyakorisága. Természetesen, ha valami kijön, akkor azt pótolni kell 🙂 Szóval a szoptatások ugyanolyan gyakoriak, talán még gyakoribbak, mint régen. Éjjel is kb 3 óránként. de számomra óriási felismerés, hogy ennyi ébredéssel is még életben vagyok, sőt egyre aktívabb vagyok!

Persze felfedeztem a fekve szoptatást. Ez a jövő, én már csak tudom! És ha közben elbóbiskolunk egymás mellett, az a legjobb, ami csak történhet velünk!

Hordozás: Hordozás rulez! Micsoda érzés, hogy ott van rajtam a gyermekem, biztonságban, közelségben melegségben, miközben én viszonylag szabadon járok-kelek! Az igazi az, amikor a hátamon van, de ezt a fajta felkötést még tanuljuk, mert nem annyira könnyű. Pedig az a legjobb, mert akkor az ember mindkét keze szabad! Szerencsém van, hogy kölcsönkaptam Lenkét, a műbabát, aki pont olyan, mint egy újszülött (3.40 kg, múltkor apukám lemérte a halmérleggel-tudniillik ő nagy horgász/mármint apukám/)

Lenke cukin és beletörődőn tűri a bénázásaimat, miközben gyakorlatozok vele  és a 4 méteres kendővel.

Szóval jelenleg leginkább csípőn hordozok, de ez is zseniális. A babakocsit még nem vittük ki a házból.

Az új izgalom, ami elé nézünk, a hozzátáplálás, de pozitív érzéseim vannak ezzel kapcsolatban, mert az élete első megfázása kapcsán adott kálciumot (bazi savanyú) lelkesen szippantja ki a pipettából, majd tartja a száját az újabb adagért.

Próbáltam végiggondolni, hogy mi változott bennem, körülöttem az elmúlt fél évben.

1.: A telefonom fél éve néma üzemmódban van. Vajon mi lehet a csengőhangom?

2.: Megtanultam (sőt István is) némán tüsszenteni. Sőt a szoptatás közben rámjött köhögőrohamot is visszafojtottam: az elme győzelme a test fölött! Persze a könnyek azért folytak…

3.: Kiválóan tudok pisilés, vagy kakilás közben egy velem szemben, babakocsiban ülő, rám meredten bámuló, összeomlófélben lévő kisbabát szórakoztatni.

4.: Úgy teregetek, mint a nyúl.

5.: A telefonom állandóan maszatos, a ruhámnak aludttejszaga van.

6.: A babanyál szerintem egyfajta nektár, ami jót tesz a bőrnek.

7.: 3 napja képes vagyok használni az orrszívó-porszívót és boldoggá tesz, ha minél több taknyot (bocsánat, váladékot) szív ki a gyermekem orrából és képes vagyok elismerni, hogy az egyik legjobb találmány a kerék óta.

8.: Lelkesen macskaszőrtelenítek egy csomó mindent. Például Vince kezét.

9.: Fél éve ringatózom, ha egyhelyben állok. Persze ez semmi a sógornőmhöz képest, aki a bevásárlókocsit is fel-alá tologatta az üzletben…

10.: Képes vagyok egy csomó olyan pozitúrában…..

aludni, amikről nem is hittem volna és még semelyik végtagom sem halt el.

11.: Rájöttem, hogy a házasélet szerves része, hogy melyikünk teszi tisztába Vincét, melyikünk mosogat, melyikünk eszik először…stb.

Fél év alatt Mucikutya rájött, hogy nem kell elbújnia, ha meglátja a kisfiút, Luca cuki, mint mindig, Rumó meg morog rá – sosem lesznek kettesben! Fél év alatt a macskáknak nem lehetett megtanítani, hogy NEM lépünk a kisbabára, viszont én megérzem már messziről is, ha közelednek Vincéhez.

Az elmúlt fél évben egyszer ráejtettem a fejére a fertőtlenítőt, amivel a köldökét kezeltük az elején (fél literes), akkor együtt sírtunk. Egyszer belevágtam az ujjába körömvágás közben, akkor majdnem elájultam, kétszer ráejtettem a fejére a telefonomat, amikor mellettem feküdt, én meg neteztem, akkor lelkifurdalásom volt.

Újra elkezdtem zenélni, miután sokgyermekes vagány-anyuka ismerőseim megnyugtattak, hogy Vince nem fog viszamaradni a fejlődésben, ha esetleg havonta néhány alkalommal nem alszik este 8-kor az ágyában, hanem egy öltözőben, hordozókendőben az apukáján várja az anyukáját, amíg az muzsikál. És tényleg! Vince übercuki, cool, mindenkire mosolyog, bulizik… Laza kis csávó! Nekem meg lazulnom kell.

Az első koncerten azt éreztem, hogy semmi nem változott, mióta pár hónapja “kiszálltam”. Az élet ugyanúgy megy tovább. Hirtelen olyan érzésem volt, mintha meg sem történt volna az egész…olyan volt, mintha elvesztettem volna ezeket a hónapokat. Fájt, hogy vége van valaminek, olyan szomorú lettem.

Aztán rájöttem, hogy dehogy van vége! Bennem van minden! Most kezdődik az utazás és minden egyes nap minden másodpercében tanulok, változom, törődök, szeretek, aggódom….anya vagyok.

KAB_3809

 

 

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: