Élet a totyogóval

Vince elmúlt egy éves, már megy, szinte szalad, eszik, inni nem iszik, mert óriás cicista, szóval nincs is rá szüksége. Lelkesen próbálja a tárgyakat Földkörüli pályára állítani, de néha “véletlenül” a cicákat, vagy mást talál el velük. Persze anya közbelép-ha tud, igyekszem megtanítani neki, hogy ez nem szabályos 🙂

Mint rendkívül okos nő és anya, megtanítottam köpni. Úgy igazán, izomból. Az úgy történt, hogy egyik este már nagyon fáradt volt és ilyenkor minden erőmmel próbálom szórakoztatni, így azt találtam ki, hogy bekapok félig egy parafadugót, majd kilövöm a számból. Jó ötlet, Vincének baromira tetszett. Azóta is ezt gyakorolja. Joghurttal, keksszel, nyállal, borsóval….

Tegnap én a nappaliban voltam, amikor feldúltan jött ki a fürdőszobából, mutogatva befelé. Bementünk együtt, mert ha egy kisgyerek mutat valamit, akkor ott van valami szabálytalanság, ami eddig nem volt ott, szóval nem árt feltérképezni a terepet. Egyből láttam, hogy az a baj, hogy nincs lecsukva a wc teteje (mindig lecsukjuk, mert nehogy belenyúljon a kisfiú, másrészt meg abból isznak a cicák, ami tök undi). Szóval örültem, hogy Vince résen volt és figyelmeztetett erre a hanyagságra, úgyhogy odamentem a lecsukni a tetőt, amikor is észrevettem, hogy a wc-ben ott figyel a telefonom.

Most nincs telefonom. Írjatok e-mailt.

Sportszerű nehezítésként befogadtunk egy új cicát, Csinost, a kölyökcicák minden sajátosságával. Játszik Vince összes játékával, így Vince immár megismerte az irigység fogalmát. Csinos szerint például a habtapi polifoamja ehető. Ehető és kihányható. Ez azért érdekes, mert így nem csak Vince után takarítok, hanem a cica után is és remélem, hogy én találom meg először, amit “elhagy”. Persze ez még jobb, mint amikor Kittita megjelenik egy egérrel a szájában és elfogyasztja (vagy nem) a fürdőszobaszőnyegen. Miért kell behozni az egereket?!

A BLW, azaz az igény szerinti hozzátáplálás nekem nagyon bejön. Nekem. Az a lényege, hogy megvárjuk, amíg a gyermek magától tud ülni és képes magát etetni és rögtön darabos étellel kínáljuk, amit önállóan, kézzel eszik. Szóval teljesen rábízzuk, hogy mit, mikor eszik, abszolut a saját igényei szerint, mivel ő érzi, hogy épp mire van szüksége. (Na persze nem cukorral felütött nutellával, meg hasonló ipari hulladékokkal kínáljuk, hanem például párolt zöldségekkel, gyümölcsökkel.)  Szerintem ez így logikus és tényleg, mióta Vince ül, azóta eszik. Szóval ki van ez találva.

Mindamellett én is tök sok kása állagú dolgot eszem kanállal, így Vince is és igazából ő szereti, ha én etetem.

Ezen felül bejött a képbe Csinos, aki jobban várja az étkezéseinket, mint én azt, hogy vehessek a Decathlonban egy szuper, új tréninggatyót, vagy leggingst itthonra és szépen beül az etetőszék alá, amikor Vince étkezik. Így derült ki számomra, hogy például a buláta nem étel, hanem macskajáték és csak miután a macska végigpofozta az egész lakáson, megrágta, kiköpte, eldugta, megtalálta, majd visszaadta a kisfiúnak, válik étellé. De addigra annyira értékes lesz, hogy rendkívül gondos körültekintéssel kell elfogyasztani, az utolsó morzsáig. Tisztára olyan, mint a cibetmacskakávé. Csak ez surányimacskabuláta.

Amúgy egyre vidámabb az élet, nagyon várjuk a tavaszt, hogy minél többet kimehessünk a kertbe, megtanulni, hogy a kutyakaki sem ehető, hogy nem esünk le a teraszról, nem húzzuk a kutyák szőrét, taposunk a virágokra, törjük le a fák ágait, mászunk fel a kerítésre….stbstbstb 🙂

De nagyon szuper ez az időszak! Már most érzem, hogy nemsokára vége lesz ennek a csodálatos pár évnek, szóval ki kell használni minden időt.

És én mit csinálok?

Kergetek, menekülök, vígasztalok, etetek, takarítok, mosogatok, főzök, szoptatok, altatok, teregetek, sétálok, lecsücsülök, öltöztetek, vetkőztetek, átöltöztetek, szórakoztatok, szórakozom, letörlök, feltörlök, kitörlök, megtörlök,  átölelek, megpuszilok, pelenkázom, mesét akarok mondani, de még nem érdekli, csodálkozom, hogy miket tud már, csak pislogok, hogy milyen okos, próbálok nem nevetni, ha rámköpi a joghurtot, programokat szervezek, logisztikázom, egyre erősebb kávét iszom, hempergek, csiklandozok, nevetek, hálás vagyok!

 

 

 

IMG_6872

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: